Elmúlt majdnem 7 hónap mióta kibővült a kiscsaládunk egy kis manóval és azóta annyi mindent történt velünk, hogy hirtelen azt sem tudom, mivel kezdjem. Mostanában nem volt időm az írásra sem, de csak azért mert minden percet ki akarok használni, amit vele tölthettek, így inkább játszok vele, vagy olvasok neki, vagy táncolunk és éneklünk. Amikor meg alszik.. hát akkor általában azt se tudom hol áll a fejem..

Azt hiszem, mint a legtöbben, én is igen keveset foglalkoztam a szülés utáni idővel. De valahogy mintha nem fogtam volna fel, mi is vár "odaát". Persze voltak elejtett, “jó szándékú” beszólások, miszerint: most aludd ki magad, mert utána sokáig nem fogod tudni. De én, személy szerint nem voltam hajlandó ezeket komolyan venni. Azt gondoltam, ezek csak a túlzások, de mekkorát tévedtem.
Amikor a pár hónapos babád végre elaludt, és hirtelen rád szakad némi szabadidő. Mit teszel? Beraksz egy mosást? Alszol? Lezuhanyzol? Ha kicsit is olyan vagy, mint én, akkor ezek közül egyiket sem végzed el. Mert mire odaérnél, hogy eldöntöd, melyiket válaszd, már fel is ébredt a babád. Mindenbe belekezdesz, kicsit pakolsz, kicsit mosogatsz, kicsit tanulsz a nyelvvizsgádra, aztán eszedbe jut, hogy nincs tiszta ruhád… A végén semmi sincs kész, a ruhák hegyekben, és félig van elmosogatva. Arról már nem is beszélve, hogy az alvás már régen elkerül téged. 

Két tanács van, amit minden anyuka megkap, amikor megszületik a babája: “aludj, amikor a baba alszik” és “fogadd el a segítséget.” Én például sosem tudtam aludni, amíg a babám aludt, mert folyton ideges voltam, hogy biztos pont akkor ébred majd fel, amikor én végre álomba merülnék. Az pedig rosszabb, mintha egyáltalán nem aludnék, így inkább ébren maradtam. Nálam sajnos az is baj volt, hogy hiába jöttek családtagok, barátok segíteni, nekem nehezen ment, hogy rájuk bízzam a babámat. Bűntudatom volt, ha énidőt kaptam volna, úgyhogy inkább én is ott voltam velük, amíg valaki más foglalkozott a babámmal, ami viszont nem jelentett igazán pihenést. Patthelyzet, amiben valószínűleg rajtam kívül még sok más anyuka is belekerül.
Valami teljesen új kezdődik ilyenkor, amire valójában egyetlen okos könyv sem tud felkészíteni. Mégis, olyan alapvető kérdésekre nem tudtam a választ, miszerint baj-e, ha többet eszik a baba, mint amit átlagosnak tartanak a szakemberek? Vagy alhat-e napközben mellettem, a kanapé biztonságos sarkában? Zavarja-e a beszédünk alvás közben? Ha ébren van, mégis mit csináljak vele, ha már megetettem, átpelenkáztam, és mégis üvölt valami miatt? Hogyan különböztessem meg a sírás fajtáit, és így tovább. Nem volt olyan nap, amikor ne merült volna fel legalább 10 újabb kérdés vagy probléma, amikor úgy éreztem, már megint nem vagyok elég felkészült vagy ami még gyakran megfordult a fejembe hogy SZAR ANYA VAGYOK.

Tényleg igaz, hogy szép lassan megtaláljuk a választ és a megoldást minden kérdésre és felmerülő akadályra. Jó, ha van pár rokon vagy ismerős, akit bármikor felhívhatunk, és nyugodtan sírjunk, amikor és ahol csak ránk jön. Ráadásul tényleg minden változik, sokszor napról napra, úgyhogy nem érdemes megszokni szinte semmit. Úgyhogy kitartást minden kedves első babás kismamának! És nyugalom, a másodiknál biztos mind sokkal ügyesebbek és lazábbak leszünk – vagy nem

Egy kicsit elcsúsztam a heti bejegyzésekkel, sőt már oda jutok, hogy örülök, ha havi szinten sikerül új posztot kiraknom. Mindez nem véletlen, több oka is van, mivel millió és egy feladat, tennivaló kavarog a fejemben minden áldott nap, valamint a remek időbeosztási képességem is közrejátszik. Ugyanis igyekszek mindenre összpontosítani: szeretnék a picivel játszani, a háztartást vezetni, személyes ügyeket elintézni, a párommal lényeges időt tölteni, barátokkal beszélgetni, nyelvvizsgára felkészülni, blogot vezetni és pihenni is néha-néha (az utóbbiból sajnos nem jut annyi amennyit szeretnék).
Na ezzel az a baj, hogy ha sikerül is elterveznem a napom- pontosan precízen, akkor mire oda jutok hogy vége a napnak, addigra vagy azt látom hogy a lakás úszik, vagy elfelejtettem a boltból ezt meg ezt hozni. Valami miatt mindig megborul a jól eltervezett kis menetrendem, és valami mindig kimarad.

Ezért tippeket gyűjtöttem, hogy hogyan oszthatnám be jobban az időmet: hogy ne érezzem azt, hogy már megint eltelt egy nap, és nem végeztem a teendőimmel. Erre rengeteg netes oldalt találtam, és most próbálkozok összehozni valami napi beosztásszerűt, több-kevesebb sikerrel.
Íme néhány a neten talált tippekből:
Jegyzetelek! Még előző este leírom, hogy mi vár rám a következő napra. Tipp: Mindegy, hogy mit használsz: okostelefon, naptár – a lényeg, hogy bármikor meg tudd nézni a listát.
Próbálok nem elveszni a háztatásban teljesen, mert akkor aznap másra nem is jut időm, ha mindenhez neki kezdek. Tipp: Például ne akarj egy nap patinás rendet csapni otthon, mert az minden energiádat felemésztheti.
Kevesebbet próbálok tévét nézni, internetezni, mivel az rengeteg időd elvesz a fontos dolgoktól.

És a végére egy jó tanács még. "Ha nem vagy elég fáradt, rosszul csinálod" - szól a mondás, de én ezzel nem értek egyet. Természetesen rengetegszer érzem magam hullafáradtnak, és azt is tudom, hogy rengeteg áldozattal jár a szülői élet. De ez ettől szép! Csakhogy szükségünk van némi énidőre is, hogy ne váljunk zombivá, és hogy még jobb szülőkké váljunk!

Nektek van valami bevált módszeretek az időgazdálkodás kapcsán?

Egy olyan időszak következett, amit senkinek nem kívánok. Csak azt láttuk, hogy szenved a kis pöttöm, folyamatosan fáradt volt, és nyűgös. Ennek ellenére nem tudott aludni, egyszerűen nem értettük, hogy miért nem pihen, mit csinálunk rosszul, hogy mi lehet a baja?! Aztán rájöttünk: túlfáradt ahhoz, hogy tudjon aludni. Ilyen nálunk, felnőtteknél, is van. Ez az amikor fáradtak vagyunk, aztán egyszer csak átesünk a holtponton, és pörgünk. Csak annyi a különbség, hogy mi ha van rá lehetőségünk, akkor lefekszünk, alszunk egy hatalmasat, és már túl is vagyunk rajta. Na, ez a babáknál nem így van, ők ezt a helyzetet nem bírják feldolgozni. Így most erről fogok írni pár sort, hogy ha más ebbe a helyzetbe kerül, akkor tudjon róla legalább valamit.

A túlfáradás a fáradtság és a kimerültség közötti állapot. Ilyenkor a baba túlfáradt ahhoz, hogy elaludjon, ezért felpörgeti magát, vagy sír, vagy játszik, aztán az álmosság jeleit mutatja, és hirtelen nyűgössé válik. Ennek oka lehet például, hogy fogzik, nincs megfelelő helye, ideje a pihenésre, túl sok a szele és felébred a hasfájásra. Túlingerelt baba jellemzői:

• érzelmileg instabil (hol sírós, nyűgös a baba, hol vidám, érdeklődő),
• szemét-fülét dörzsölgeti, haját húzgálja,
• sokat ásít, semmibe réved,
• teste sokszor merev, feszes, keze ökölbe van szorítva,
• rövid ideig tud koncentrálni egy dologra, nem lehet magára hagyni,
• nem tud enni, tekereg közbe,
• nem találja a helyét, dühösen dobálja a játékait,
• magát nyugtatja (szopizza az ujját),
• testi jelek (tüsszentés, csuklás, gyorsan veszi a levegőt, akár a szája is elkékülhet).

Teendő az ilyen túlingerelt babákkal: Segíteni kell nekik ellazulni, ha látjuk az álmosság első jeleit, akkor érdemes azonnal altatni. Mindenki babája más, így mindenkinek más az altatási módszere, így ezt ki kell tapasztalni. Van olyan, például akinek beválik a fehér zaj (pl.: ventilátor) használata, vagy az éneklés (nálunk ez vált be), meseolvasás, besötétítés..stb. Az első időszakokban az a legfőbb cél, hogy aludjon, mindegy hogyan, a lényeg hogy aludjon. Ha neki az a kényelmes, hogy ringatod akkor úgy, ha babakocsival tologatod, akkor úgy. Csak aludjon! Ha a nehezén úgy érzitek, hogy túl vagytok, akkor lehet bevezetni egy rutint, egy cselekvés sorozatot, elalvás előtt, addig felesleges, mert úgyis borulni fog. Ennek az lesz a lényege, hogy ebből a sorrendből tudni fogja, hogy ezután majd az elalvás jön, így aztán majd könnyebben tud ellazulni. A legfontosabb, hogy legyünk türelmesek és rugalmasok magunkkal és a picivel szemben is. Nagyon nehéz lesz, hiszen mi is fáradtak leszünk, de tisztázzuk magunkba, hogy ez neki sem jó, és ő is szenved.

Tippek: Akkor a legkönnyebb elaltatni, mikor már nem köti le a korábbi tevékenysége, kézben tartva is nyűgössé válik, szemét dörzsölgeti. Viszont ha a baba nem alszik el, akkor még több stressz alakul ki nála, így még jobban nem bír elaludni. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy hagyjuk sírni a kiságyba, mert a sírás által még több kortizol termelődik, ami még jobban ébren tartja. Az első héten érdemes mindent lemondani, hiszen a legfontosabb az, hogy ő aludjon, viszont idegen környezetben, idegenek között nehezebben bír majd aludni.

Egy igen nehéz időszakon vagyunk túl ismét. Fáradtak vagyunk, és érzékenyek. Semmire nincs időnk, sem energiánk, így például a blogírásra sem volt időm mostanában sajnos. Kicsit kimerültem lelkileg és testileg is. DE legalább az első fogacska kibújt, megszenvedtünk érte, de kint van. Viszont úgy tűnik még 2 útnak indult, valamint egy olyan időszakban vagyunk amikor a babuci fáradt, de nem akar elaludni, túlpörgeti magát, de erről majd egy másik blogbejegyzésben írok. Szóval emiatt ez egy kissé rövidebb poszt lesz az eddigiekhez képest. És főleg erről fog szólni, mármint a fogzásról meg a hozzátartozó tünetekről, amik megjelentek nálunk, valamint hogy mi milyen praktikákat alkalmaztunk, hogy könnyítsük a tökmagnak ezt a folyamatot.

Nálunk kb 2 hónaposan elkezdődött az erős nyálazás, azt hogy mindent a szájába akart venni, sőt akkor enyhe hasmenése is volt és semmit nem tudtunk enyhíteni neki rajta. Adtunk neki hűtőzselés rágókát, de nem igazán értette akkor még, hogy mit kellene neki azzal csinálnia. Vettünk a gyógyszertárban fogínygélt (Dologel) is, ez enyhítette neki egy rövid ideig, úgy vettem észre akkor. Voltak álmatlan éjszakák is, de aztán elmúlt kb 1 hétre rá.
Most lassan betöltjük az 5. hónapot, és újra visszatértek ezek a tünetek: órákig tartó altatások, kiszámíthatatlan napirend, hosszú éjszakai fennlétek, minialvások napközben, 10 perces bealvások a babakocsiban, és az egész napos nyűgösség, türelmetlenség, sírás és nyugtalanság, mindent rág, szájába vesz, nem lehet egyedül hagyni, mert sír. Ezek mind egyszerre jelentek meg nálunk és már-már a kiborulás és az ép ész elvesztésénél tartunk a párommal. Az előzőek mindegyikét megpróbáltuk hogy enyhítsük neki a kibújást, de nem sok sikerrel. A végén már annyira szenvedett, hogy kapott egy fájdalomcsillapítós kúpot hogy legalább egy kicsit aludjon, mert a kis szervezete nem bírta a fél órás alvásokat. De aztán megtörtént a csoda, kibújt az első fog, éreztem ahogy az ujjam rágcsálta. Már kezdtem megnyugodni, hogy innentől minden hiperszuper lesz, aztán feltűnt, hogy duzzadt másik 2 helyen is az ínye, a nyugtalanság is meg van még. Így a megkönnyebbülés elmaradt, mert most jön csak a neheze úgy veszem észre. 

Nektek milyen praktikák váltak be? Mert már semmi nem jut eszünkbe, de aludnia meg muszáj. Viszont ezzel kapcsolatban mint már említettem még egy problémánk van de ezt majd máskor leírom.

(Illusztráció: https://stjohnskids.com/blog/baby-teething/ )

Rengeteg anyuka van, akinek nagy trauma, hogy nem tud szoptatni-én is ezek közé az anyukák közé tartozok.
Mikor kismama voltam, akkor rengeteg előtejem volt (legalábbis az én megállapításom szerint, hiszen ezt az időszakot rengeteg pólóm bánta. Viszont majd 4 hónapja, miután magamhoz tértem a műtét után, és rám rakták a kis pöttömöt, akkor tudatosult, hogy sajnos a pici nem szív ki tejet. Nyilván császáros voltam, így tudtam, hogy később is megindulhat, így vártam türelmesen. De a kisfiam, amint mellre lett helyezve, bealudt. Állandóan.. Mint kiderült nem volt meg szegénykémnek a szopási technikája sem. Így hiába próbálkoztunk kínkeservesen, csak annyit értünk el hogy kisebesedett a mellem és a tejem is elapadt. Pedig mindent kipróbáltunk, így viszont maradt a tápszeres megoldás.

Természetesen szerintem is az anyatej lenne a megfelelő táplálék egy csecsemő számára, de mi van akkor, ha ez nem megoldható?! Miért lennék ettől kevesebb, mint az anyatejes anyukák, miért lenne ettől bárki kevesebb?
Akárki kérdezte meg, hogy és „anyatejes baba?”, mikor azt a választ kapja, hogy NEM, akkor miért gondolják, hogy meg sem próbáltam, hogy rögtön a tápszerhez nyúltam? Miért kell lekezelően nézni? És ami a legfontosabb, mi jogon kérdezi meg csak úgy bárki is, aki nem közeli rokon, vagy ismerős?Az pedig, hogy azt hangoztatják, hogy egy anyatejen felnővő  gyermek és anyukája sokkal szebb, kiegyensúlyozottabb, intelligensebb, jobb magatartású lesz, az számomra felháborító!!! 

Sok anyának nem indul meg a teje, vagy elapad, aminek rengeteg oka lehet. Gondoljunk csak a stresszre, a hatalmas elvárásokra, amelyeket a környezet szab az újdonsült anyukára, vagy az is lehetséges, hogy az anyuka olyan gyógyszert szed, ami mellett nem lehet szoptatni, esetleg nincs elég tejmirigye. Lehet gond a baba oldaláról is. Előfordulhat, hogy valamilyen ok miatt nem képes anyatejjel táplálkozni., például nincs meg a szopótechnikája. Ennek ellenére mégis meg vagyunk különböztetve. Megkapjuk, hogy féltjük a mellünket, lustábbak vagyunk, nem akarunk felkelni a babához éjjel, annak ellenére, hogy a tápszeres babák is ugyanúgy ébrednek éjszaka, mint az anyatejesek és akkor kell még neki állni tápszert csinálni. Sokak szerint sokkal egyszerűbb tápszert adni, de gondoljunk csak arra, hogy ki az, aki önként vállal rengeteg pluszköltséget és előkészületet? Ki szeretné önmagától mindennap ezt a monotonitást, ami a tápszer készítéssel jár? Ki választaná magától ezt az utat, ha ott lenne számára a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás: az anyatej?

Számomra ő a legtökéletesebb, és ami a legfontosabb hogy egészséges a tápszeresség ellenére is. Egy ideig őrlődtem miatta, de most már túltettem magam ezen az anyatejes ügyön. Úgyhogy kedves tápszeres anyukák, ne keseredjetek, így is fel fog nőni a picurka!

Életem leghosszabb és legrosszabb éjszakája volt. Bence alig volt 1hetes. Már 2 napja nem volt normális széklete, erőlködött, sírt, üvöltött. De a gyerekorvosunk szerint ez tápszeres babáknál teljesen normális, mert meg kell várni míg a baba szervezete hozzászokik és beáll. Különben is valamennyi anyatejet biztos kiszív és az zsírosabb és attól is lehet sűrűbb neki. Nem így gondoltam, de ő az orvos, gondoltam ám legyen igaza. De a pici hasa egyre feszesebb lett, mivel ő attól még éhes volt, és kérte az ételt. Láttuk, hogy szenved, de türelmesek akartunk lenni, hiszen azt mondták nekünk, hogy majd javulni fog. Rosszul döntöttünk, hallgatni kellett volna az anyai ösztönömre, de nem tettem.
Április 17-én éjszaka nem aludtunk semmit, nem tudtuk megnyugtatni, csak sírt és sírt. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Szörnyű volt látni a kis szemében a fájdalmat, és hogy várja, hogy segítsünk neki, de nem tudtuk, hogy mi tévők legyünk, így csak sírtunk vele és az internetet bújtuk az éjszaka, hogy mivel segíthetnénk neki. Minden praktikát kipróbáltunk…itattuk vele kamillateát cukrosan, tornáztattuk, hőmérőztünk..stb. De sajnos semmi nem segített neki. Egész éjszaka virrasztottunk vele, és vártuk a 8órát, hogy hívhassuk végre a doktornőt, hogy segítsen nekünk. Azt mondta a telefonba, hogy vegyünk szélcsövet és Infacolt, és ezektől majd jobb lesz. Könnyítettek is rajta, ideiglenesen. Már ott tartottunk, hogy naponta szélcsöveztük, és annyira erőlködött szegény, hogy véres is volt a széklete. Felhívtam ismét a gyermekorvosunkat, akinek elmondtam a problémánkat, aki azt mondta, hogy ez természetes (?!!!!) és csak akkor szélcsövezzem, ha muszáj. Mondtam neki, hogy nyilván nem jószándékból nyomkodom fel neki a csövet, hogy kemény székletet tudjon csak kierőlködni, hanem azért mert szenved, és már vér is van a székletében mellesleg. Na, a véres rész említésénél már ő is elgondolkodott, hogy valami nem oké, és mondta, hogy akkor tápszert váltunk. A helyzet valamelyest rendeződött, de nem volt tökéletes. Még mindig adni kellett neki Infacolt, amit később védőnői tanácsra átváltottunk Espumisan cseppekre.

Azóta a széklete javult, már olyan állagú, mint amilyenek kell lennie. Viszont most a napokban egyre nyugtalanabb lett megint, csak kézben nyugodott meg, ha járkáltunk vele. Nem tudtuk lerakni, nem kötötte le a játék, az alvással is probléma volt. Eddig átaludta az éjszakát, most megint nem, többször felsír. Így elmentünk az ügyeletre, ahol egy kedves gyermekorvos javaslatára elkezdtünk neki gyümölcsöt adni, Valamint írt fel neki gyógyszert, amitől elmúlt a gyomorfájdalma, viszont kába lett kissé. És aki elmondta nekünk, hogy a tápszer, amit most kap, az csak napi 1szer kellene adni neki, mert az gyógytápszer csak, és hogy valószínűleg amiatt nem, olyan az emésztése. Igaz még mindig nem tisztázott, hogy mi pontosan a baja, de egy másik gyermekorvossal azon vagyunk, hogy kiderítsük.

Azóta is bánjuk, hogy nem hallgattunk előbb az ösztöneinkre, hogy arra a doktornőre hallgattunk, aki csak telefonon keresztül hallgatta meg a panaszainkat, aki az első hónapos vizsgálat után azt mondta, hogy többet gyarapodott, mint kellene, de még nem túlsúlyos, hogy vegyem el a kisfiamtól az ételt, mert többet eszik, mint ennyi idősen kellene és majd kövér lesz. Most már tudjuk, megkérdezzük ugyan a gyermekorvosunkat, de ha úgy érezzük, akkor kikérjük más véleményét is.

(Illusztráció: Saját kép)

A szociális médiának köszönhetően sajnos az a kép alakult ki bennünk, anyákban is, hogy szülés után azonnal tökéletesen kell kinéznünk, és topformában kell lennünk (pl Akár Kate Middleton a szülés utáni nap rögtön nyilvánosság elé állt és bár én is úgy néztem volna ki szülés másnapján mint ő, de nagyon nem úgy néztem ki).

Sajnos ezt az én testem ezzel nem volt tisztában, erre még rátetézett a kevés alvás, a rendszertelen étkezés és, hogy inkább a kisfiammal foglalkoztam, mint magammal. Így szépen lassan rajtam ragadtak a kilók, amiket a terhesség során felszedtem és sajnos jöttek még rá plusz kilók. Már a 3.emeletre is kínszenvedés volt feljönnöm és a napi séták is megterhelőek voltak. Szerettem volna magam újra könnyednek érezni, szerettem volna újra felhúzni a kedvenc ruháimat és nagyokat sétálni.
Sosem hittem volna, hogy egy nehéz nap után még neki állok tornázni hogy újra formába hozzam magam, de muszáj volt. Magam miatt és a fiam miatt is, így kezdtem el önállóan tornázni naponta legalább 15-20 percet, valamint diétázni.

Igaz messze a cél, de már most jobban érzem magam a bőrömbe.

Mostanában egyre divatosabb téma a szülés utáni depresszió.

Sok anyuka szégyelli a gondolatait, amit a babázással kapcsolatban fogalmaz meg, ugyanis az emberek valahogy azt várják el tőlünk, hogy rózsaszín ködben lássuk a világot a nap 24 órájában, hiszen gyermekünk született. Az elvárások miatt azt gondoljuk, hogy, ami megfogalmazódik bennünk, amit érzünk, az rossz, de nem lehet felkészülni azokra az ingerrel teli napokra, amik egy baba születése után várnak ránk. Hiába a sok könyv, amik azért vannak, hogy felkészítsenek a kis jövevényre, mert erre nem lehet felkészülni. Ahogy azokra a monoton egymást követő folyamatokra sem, amik a baba első pár hónapjában várnak ránk. Etetés, büfiztetés, pelenkázás, altatás, sterilizálás, tápszerkészítés, etetés, büfiztetés, pelenkázás, altatás, sterilizálás, tápszerkészítés,etetés, büfiztetés, pelenkázás, altatás, sterilizálás...stb. Készültem kialvatlanságra, arra, hogy néha egy kicsit szét fogok esni, de össze kell szednem magam mindennap. Készültem arra, hogy a testem, már nem lesz újra régi, és arra is, hogy sok olyan dolog lesz, ami menetközben derül majd csak ki. És ez bizony néha nehéz napokat szül, főleg, ha Te vagy az első a baráti körödben, aki gyermeket vállal. De ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy máris depressziós leszel, csak mert lehangolt és fáradt és nyúzott vagy, csupán annyit jelent, hogy van egy gyermeked, akinek mindig szüksége van rád, és ez kicsit leszívja a tartalékjaidat. Ilyenkor van a legnagyobb szükségünk a megfelelő társra, -legyen az a férjed, a testvéred, egy barátod vagy más anyukák-aki mindig melletted áll, segít és támogat, mind lelkileg, mind fizikailag is. Aki meghallgat, ha arra van szükséged, vagy csak kiveszi a terhet a kezedből, hogy kicsit megpihenhess. 
Természetesen, ha ezek a tünetek tartósan fennállnak, akkor jobb ha felkeress az anyuka egy szakembert, aki segít átlendülni ezen az időszakon. 
Sírj csak amikor úgy érzed, hisztizz ha ahhoz van kedved, panaszkodj ha jobban érzed magad attól, vagy csak nevess egy nagyot magadon.  ��

(Illusztráció: colibrimagazine.it és saját kép)

Ezeket a fogadalmakat még a várandóságom ideje alatt fogalmaztam meg, és nagy részüket mindenáron szeretném is betartani, bár van, amit az élet felülírt ebben a 3 hónapban.
Tudom, hogy van, ami felett én döntök, ami rajtam áll vagy bukik, de a fontosokat nem fogom hagyni elveszni (legalábbis most így gondolom).

Ezek a fogadalmak főleg a gyerekeimnek/ről szólnak, arról, hogyan neveljem, miként éljünk meg boldogan a pillanatokat és élvezzük együtt, egy családként ezt az új helyzetet. Viszont van olyan, ami a férjemnek, a kapcsolatunknak szól, hogy egy pici baba, vagy több gyerek mellett is meg legyen az a bizonyos láng. És persze van olyan, ami magamnak szól, hogy anyaként ne hagyjam elveszni ebben a helyzetben sem önmagamat, azt hogy ki vagyok, és hogy mit akarok elérni az életben, hogy NŐ maradjak.

És íme a lista:

1.       Türelmes leszek, mint anya, és mint feleség. Igyekszek nem kiabálni és vitatkozni, próbálok mindig higgadtan megbeszélni mindent és együtt megoldást találni a problémára.

2.       Nem fogom elhanyagolni a háztartást. à Nos, ez már megdőlt, ugyanis a lurkó sokszor felülbírálta a terveimet. Így volt, hogy nem volt főtt étel, nem volt elmosogatva vagy kivasalva, mert helyette inkább mókáztunk.

3.       Sokat fogunk kirándulni, utazni, hogy feltudja fedezni a világot. Hogy ne csak a számítógép és a tv előtt üljön majd kis kamaszként.

4.       Havonta egyszer a párommal randizni fogunk, és csak egymásra figyelünk (se tv, se telefon, se internet) és ilyenkor mindig a lehető legjobb formám hozom (csinosan felöltözködve, sminkkel meg minden).

5.       Nem fogom elhagyni magam, és elnyúlt pólókba, mosatlan hajjal tengetni a napjaimat. à Néha sajnos ezt sem tudtam betartani, mert túl fáradt voltam, és lusta ahhoz, hogy kezdjek magammal valamit. De most már igyekszek figyelni magamra, és így jobban is érzem magam a bőrömbe.

6.       Mindig lesz időm arra, hogy meghallgassam a gyerekemet/gyerekeimet.

7.       Igyekszek megtalálni az aranyközéputat a nevelésben, próbálok se nem túl szigorú se nem túl engedékeny lenni.

8.       Minden este mesét fogok olvasni a gyerekeknek.

9.       Igyekszek elkerülni hogy a gyerekem túl sokat üljön a tv vagy laptop előtt, helyette inkább a természetbe legyen többet (pl: labdázzon az udvaron).

10.   Hetente legalább egy alkalommal egy este együtt lesz a család, megvacsorázzunk közösen, társasozunk, beszélgetünk. A lényeg hogy együtt legyünk.

11.   Nem állítok magam és a babám elé túl sok, vagy lehetetlen elvárást.

12.   Nem fogom kézben altatni, lesz egy saját rendszerünk és aszerint próbáljuk altatni majd. à Ez is megdőlt. Hiszen ha túl nyűgös volt, akkor bizony felvettem és a mellkasomra fektettem, mert úgy hamar megnyugodott.

13.   Naponta többször is elmondom a családomnak, hogy szeretem őket.

14.   Nem fogok a barátaimnak napi 5-10 babás képet küldeni/megosztani különböző közösségi oldalon, mivel tudom milyen irritáló. à De ha egyszer olyan cuki, akkor nem lehet nem elküldeni.

15.   Együtt közösen megéljük a pillanatokat, hiszen egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy hova tűnt a kis törpi már nem is olyan kicsi.

1. 16. Megvalósítom a saját elképzeléseim a munkámmal kapcsolatban.Terveztem, hogy a diplomám után képeztetem, fejlesztem magam.

Nektek vannak hasonló fogadalmaitok?

Először is azzal kezdeném, hogy szerintem senki nem félt jobban a szüléstől, mint én. Mindig azt hallottam az ismerőseimtől, hogy ami bement az is ki is tud jönni ugyanott.

Én bevallom őszintén féltem, hogy valami komplikáció lép fel közben, és vagy nekem - vagy amibe bele se merek gondolni - a babának valami baja lesz. A férjemet is ezzel fárasztottam elég sokszor. Mindezt azért szerettem volna leírni előre, hogy megnyugtassak minden olyan leendő anyukát, akik így gondolkodnak mint én, hogy nincsenek egyedül. Teljesen normális dolog félni az ismeretlentől.

Az én történetem: Nálam a szülés teli volt bonyodalmakkal, de kezdjük az elején. Április 9-én reggel mentem a szokásos Ctg-vizsgálatomra, teljes nyugodtan mivel volt még egy hetem papíron. A vizsgálaton mutatkoztak a jósló fájások, de nem foglalkoztam különösebben vele, mivel számomra nem voltak olyan intenzívek. A nőgyógyászom is megnyugtatott, hogy minden rendben, így majd pénteken találkozunk a következő Ctg-n. A párommal közösen lefeküdtünk aludni, aztán éjszaka párszor felkeltem, hogy a pöttöm erősen mocorog, néha-néha még fájásom is volt, de nem gondoltam semmi komolyra. Előtte gombás ételt ettem így arra fogtam, hogy biztos attól van mindez. Aztán hajnal fél 4 körül, már egyre sűrűsödtek a fájások, de nagyon rendszertelenek voltak. A párom felkelt arra, hogy nem fekszek mellette, kérdezte minden rendben van. Elmondtam neki, hogy lehet, hogy ma szülni fogok, kérdezte induljunk e be. Mondtam, hogy ne, menjen csak nyugodtan dolgozni, ha van valami majd hívom. Épp hogy megkaptam tőle az sms-t hogy rendben beért, utána erős pisilési ingert éreztem, így kiindultam a mosdóba. Hát nem jutottam el kb fél métert se, ugyanis elfolyt a magzatvíz. Gyors telefonálás férjemnek, hogy bocsika, de mégis szülök, gyere haza SOS.
Mire hazaért addigra a mentő is odaért. Már akkor remegtem az idegtől, nem éreztem magam felkészültnek, úgy éreztem még kell egy kis idő. Amint beértünk vittek a szülőszobába, hívták az orvosom, megvizsgáltak, célzott, hogy lehet császár lesz, de elengedtem a fülem mellett, hiszen még rengeteg időm van. Igazából gyanúsnak kellett volna lennie, hogy nem voltak erős fájásaim, de gondoltam az adrenalin vagy valami. Kint álltam a folyosón és beszélgettem a párommal, meg anyuval. 10 óra körül visszajött az orvosom, megint megvizsgált. Kérdezte, hogy biztos magzatvíz folyt el?! Mondom igen, elég sok jött, ez nem nyák volt. Behívatta az ultrahangos orvost, hogy nézze meg a burkot hogy hol repedt meg, hiszen a fertőzésveszély fennáll, ha valóban a burok repedt. Nem értettem miért sürgölődik ennyire, hiszen tanultam, hogy első szülő nőnél a vajúdás akár 10 óra is lehet, nekem meg alig telt el 4 óra a magzatvíz elfolyása óta. Az Uh-s doktor kijelentette hogy itt bizony magzatvíz folyt el, csak a burok fent repedt meg. Még mindig nem fogtam fel, hogy nincsenek fájásaim, és hogy ez baj. Kiderült, hogy nem is tágultam, a méhszájam sem mozdult semmit. Így az orvosom ismét elmondta, hogy ebből lehet császár lesz, de még megpróbáljuk az oxitocinos infúziót. Itt már kétségbe estem, hiszen nem szülhettem meg a gyermekem természetes úton, nem foghatom azonnal a kezembe. A párom mellettem lehetett, nélküle biztos, hogy teljesen kibuktam volna. Sajnos az infúzió hatására is akkor voltak csak fájásaim, ha folyt, utána semmi és tágulni sem tágultam még mindig. Így a pici érdekében az orvosom mondta, hogy meg kell, hogy császározzon. A férjem nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond, hogy minden rendben lesz. De én rettegtem, hiszen ez egy műtét, vágásokkal, szövődmény lehetőségekkel meg mindennel. Megkaptam a gerincérzéstelenítést, ami hatására szépen lassan nem éreztem a lábaim. Aztán elkezdték a vágást, kicsit mintha éreztem volna éles fájdalmat, de nem foglalkoztam vele. Aztán elkezdett tágítani az orvosom, itt már tudtam, hogy valami nagyon nem oké, hiszen éreztem mindent, pedig nem kellett volna. Az ott lévők szerint felsikítottam, de ez nekem kiesett. Leálltak, mert tudták, hogy baj van. A párom is nagyon megijedt, hiszen csak annyit látott az ablakon keresztül, hogy megálltak és felettem ügyködnek. Mondta az altató orvosom, hogy be kellett altatni! A szülészem viszont mondta, hogy ki kell bírnom míg kiszedik a kis törpét, hogy ne hogy valami baja legyen. Az altatós orvos ott volt a fejemnél, simogatott, nyugtatgatott, hogy bírjam ki még egy kicsit, és azonnal altat. Ezért nagyon hálás vagyok neki, nélküle nem bírtam volna ki. Végre kiemelték a kisfiam, viszont nem sírt fel azonnal (lusti volt). Aztán bealtattak. A következő emlékem az, hogy a kórterembe vagyok, és fájdalmaim vannak.

Aztán behozták a kisfiam. Azt nem mondom, hogy minden fájdalmam elszállt, de az eufória érzés megérkezett. Tudtam, hogy ő miatta megérte szenvedni.♥♥

Köszönök mindent a mentősöknek, a szülésznőmnek, a csecsemős nővéreknek, az altató orvosomnak, a szülészemnek, a műtős fiúknak, a családomnak. És persze a páromnak, hogy mellettem volt. ♥

(Illusztráció: Saját kép)